események
események

Ezen az oldalon megtalálod az összes olyan eseményt, melyen találkozhatsz a tangóval és velünk. Kezdő és haladó órák és workshopok Veszprémben (valamint Zalaegerszegen is), táncestek, vagyis milongák, fesztiválok. Igyekeztünk összegyűjteni az összes hasznos információt, de ha bármilyen kérdésed lenne még, fordulj hozzánk bizalommal.
Tangó órák
gyakori kérdések
Szilva & Joci. Mindketten mozgásművészettel és annak oktatásával foglalkoznak már több mint 20 éve. Róluk bővebben itt olvashatsz.
Igen. Ha még nem tanultál tangót, vagy ha esetleg tanultál már, de régebben, akkor érdemes a kezdő órákat látogatnod. Erről bővebben itt találsz információt. Néha a kezdő órákon haladóbb csoporttagok is részt vesznek, hogy még jobban segíthessenek téged a fejlődésben.
Természetesen igen. Az óra eleje egyéni gyakorlás, ezt követően pedig a páros gyakorlásnál igyekszünk cserélni a partnereket. Ezért mindegy, hogy fiú vagy lány jön egyedül az órára, mindenképpen lesz lehetősége partnerrel is táncolni. Néha előfordul, hogy lányok is gyakorolják a vezető szerepet az órákon (vagy éppen a fiúk a követő szerepet) és ez igen hasznos gyakorlási lehetőség a számukra.
Természetesen, ha nem szeretnél, akkor nem kell. Egy idő után – majd te is meglátod – érdemes lesz mással is gyakorolnod. Ennek oka, hogy ha mindig ugyanazzal a partnerrel táncolunk, akkor idővel kompenzálni fogjuk az esetleges hibáit és nem adunk neki lehetőséget a fejlődésre. Észre fogod venni, hogy mindenkivel teljesen más a tánc és ez az igazán fantasztikus benne.
Elsősorban érdeklődés. Bár valószínűleg itt a felszerelésekre gondoltál, mint cipő, ruházat, stb., de ami ezeknél még fontosabb, az a kíváncsiság. Az érdeklődés kezdetnek nagyon jó és elengedhetetlen, hogy elvárások nélkül érkezz (magaddal és másokkal szemben is). Kérdésedre válaszolva kezdetnek a zokni kiválóan megfelel, a későbbiekben (hölgyeknek magassarkú) csúszós talpú cipő, majd a tangó fanatizmus előrehaladtával érdemes lesz beszerezni egy tangó cipőt. Ebben majd természetesen segítségedre leszünk.
Az órák és a workshopok Veszprémben a Fenyves u. 2. szám alatt kerülnek megrendezésre. Parkolni a Hotel Malomkertnél célszerű. Ha bármilyen kérdésed lenne még, nyugodtan keress bennünket.
A legtöbb csoporttagnak nincsen táncos múltja, a tangó az első olyan táncos mozgásforma, amivel először találkoztak. Akkor se ess kétségbe, ha még soha nem volt rajtad magassarkú cipő, Szilva (és Joci) meg fog tanítani a helyes használatára, így akár a hétköznapokban is könnyebben és magabiztosabban fogod azt használni. Azt tudnod kell, hogy természetesen nem leszel rögtön egyik pillanatról a másikra professzionális tanguero vagy tanguera, de egy kis kitartással nagyon hamar fejlődni fog a mozgásod (az élet minden területén, nem csak a tangóban).
Ne aggódj, itt a legjobb kezekben leszel! Szilva és Joci sokoldalú és alapos anatómiai, mozgásművészeti ismeretekkel és tapasztalatokkal a hátuk mögött azon vannak, hogy a kialakulóban lévő, esetleg már előrehaladott mozgásszervi problémák semmiféle akadályt ne jelentsenek a gyakorlás során, sőt, akár javuljanak is a meglévő panaszok. Erre nem egy eset ad pozitív visszaigazolást. A testünkben jól lenni csodálatos
dolog.
Egyáltalán nem. Sokféle tangó létezik. Amit általában a filmekben vagy valamilyen show műsorban látunk, azt hívjuk escenario-nak. Ez a színpadi tangó. Amit mi itt tanulunk, az a szalon tangó. Nincsen előre betanult koreográfia és a legfontosabb szempont az egymásra figyelés. Folyamatos improvizációt igyekszünk elsajátítani, és ezt is a lehető legfinomabb módon.


WORKSHOP & TANGÓ INTENZÍV
Minden hónap egy vasárnapján tangó intenzív napot hirdetünk meg, amikor is reggeltől estig egy tematika gyakorlásán van a hangsúly. A délelőtti 2,5 órás etapot egy ebédszünet követi, majd délután egy újabb 2,5 órás gyakorlás következik ismét egy hosszabb szünettel lezárva. A nap végén van lehetőségünk az intenzív nap anyagának begyakorlására praktika keretein belül, ami kb. másfél óra. Mindig előre meghatározott tematika szerint haladunk, a csoport kérdéseit és kéréseit is figyelembe véve. Tudásszinttől függően bárki csatlakozhat a workshopokhoz, mert mindig van lehetőség könnyíteni vagy nehezíteni a gyakorlatokon.

aktuális workshop
Időpont: 2025. április 27. (vasárnap)
Helyszín: Veszprém Fenyves u. 2.
Tematika: Zeneiség és Giro
Érkezés: 9:00-tól
I. workshop: 9:30 – 12:00-ig: Az improvizáció helye a sétában, azaz a giro alapok, 3-as szekvenciák.
12:00 – 13:30-ig Ebédszünet, pihenés
II. workshop: 13:30 – 16:00-ig: Giro 5-ös és 8-as szekvenciák, Tanturi és D’arienzo zeneiségében.
16:00 – 17:00-ig szünet, kávé, tea, s miegymás
17:00 órától: Vezetett praktika, gyakorlás és elmélyülés az újdonságokban.


La yumba tango salón weekend 2025

Argentin tangó és vals workshopok Juan Amaya és Valentina Garnier, és Carlos Estigarribia vezetésével
Időpont: 2025. június 6-8.
Helyszín: Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 8200 Veszprém, Iskola u. 4.
Szombati program Workshopok 2025. június 7.
11:00-12:15 ws1: A milongákon használható körkörös technikák
12:30-13:45 ws2: Vals technikák a bajnokoktól
16:00-17:15 ws3: Lépéstechnikák a zenében
17:30-18:45 ws4: Az ölelés körkörössége
Vasárnapi program Workshopok 2025. június 8.
11:00-12:15 ws5: Pivot és játék a tengelyekkel
12:30-13:45 ws6: Zeneiség a valsban
16:00-17:15 ws7: Ritmika és melódia
17:30-18:45 ws8: Vals zeneiség
Milongák a fesztivál idején
Helyszín: Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 8200 Veszprém, Iskola u. 4.
Péntek június 6. Milonga 20.00-24.00
Szombat június 7. Milonga Elegante 21.00-01.00
Vasárnap június 8. Milonga 21.00-01.00
Regisztráció: layumbaweekend@gmail.com

JUAN AMAYA & VALENTINA GARNIER
Juan Amaya és Valentina Garnier
Nemzetközi tangómesterek
Intermilonga bajnokok 2017
A 2017 Santa Fe, Tango Világbajnokság előválogatójának nyertesei
Kétszeres Metropolitan, Vals és Milonga bajnok, 2018
A Buenos Aires-i Tango Világbajnokság döntősei 2018, 2019, 2021 és 2022
2021-ben 9. helyezettek


CARLOS ESTIGARRIBIA

Carlos Estigarribia
Táncművész és argentin tangó tanár.

milonga
Szeretettel várunk minden táncost és érdeklődőt is havi milongáinkon. Garantált a jó társaság, a remek hangulat, a buenos aires-i életérzés és a sok mosoly.
MUY VESZPRÉM EN LA VIDA MILONGA
Időpont: 2024. december 21. (szombat) 12.30-16.00
Helyszín: Veszprém Horgos u. 2.
Délutáni Karácsonyi Milonga Veszprémben. Várunk benneteket sok szeretettel a La Vida-ban!
Dresszkód; délutáni, jókedvű, karácsonyi.
TDj: Tati


További események, milongák a „Támogatott programok” menü alatt láthatók
A milonga lényegében argentin tangóest, ahol néhány órán át egy tangó DJ közreműködésével bárki bárkivel táncolhat. Az ő szerepe alapvető a hangulat megteremtésében a megfelelő zene kiválasztásával.
A milonga ún. tandákból áll, ezt nevezhetjük zenei csokornak, mely 3 vagy 4 zenét jelent egymás után. Az egy tandában (csokorban) lévő zenék hasonló stílusúak (zeneszerző, kor, énekes ugyanaz), melyeket a tanda elején választott partnerünkkel táncolunk végig. A tandákat ún. cortinák szakítják meg (cortina bármi lehet, ami nem tangó), ez jelzi számunkra, hogy vége a tandának és egy új partnert választhatunk a következő tandára.
A tangó zenének három típusát különböztethetjük meg: tangó, vals és milonga. A vals és a milonga ritmikusabb, mint a tangó zene, ezért ezekből (általában) hármat játszunk egy tandában. Két tangó tandát követ egy milonga vagy egy vals tanda. A sorrend tehát a következő a milonga est folyamán: tangó-tangó-vals-tangó-tangó-milonga… és ez ismétlődik, amíg végül az est végén meg nem szólal a híres La Cumparsita ami a milonga végét jelenti.
Ha komolyabban érdekel a tangó zene, akkor a www.argentinetangoradio.com oldalon éjjel-nappal hallgathatod DJ Gyenis Balázs zenéit. Balázs magyar DJ-ként üzemelteti ezt az egész világon egyedülálló online tangó csatornát.
A milongának vannak apróbb szabályai, amiket idővel észrevesz és megtanul a táncos, de talán a legalapvetőbb az, hogy a milongán sohasem tanítunk és az adott tandát a választott partnerünkkel táncoljuk végig.
A milonga szabályokról bővebben ebben a blogban olvashatsz:

